Vásárosnamény határában adott át körforgalmat Czomba Sándor

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára és Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója adta át a dorgalomnak a Vásárosnamény határában megépített körforgalmat.


Czomba Sándor elmondta:  az elmúlt években 30-40 milliárd forint értékben érkezett fejlesztési forrás Vásárosnaményba és térségébe, ennek segítségével elkészült többek között az új Tisza-híd, az M3-as autópályának a beregi városig tartó szakasza, valamint folyamatban van a beregi árapasztó tározó építése is.

 

Körforgalmat adtak át a 41-es főúton Vásárosnaménynál




Most a 41-es főúton Vásárosnamény határában megépített körforgalmat adtak át. A beruházás 276 millió forintból, a Közlekedés Operatív Program keretében készült el.  vásárosnaményi kereszteződésben nyolcezer jármű halad át naponta, az utóbbi öt évben pedig huszonhat baleset történt ezen az útszakaszon, emiatt döntött az NFM a körforgalom megépítéséről. Loppert Dániel szerint a körforgalom építésével ezentúl biztonságosabban lehet közlekedni ezen az útszakaszon.


MTI/MCOnet