Nagy a bizalom a Jogpont iránt

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetégének elnöke interjú keretében elmondta, hogy az észak-alföldi régióban remekül működik az ingyenes jogsegély szolgálat, az ügyfelek nagy bizalommal fordulnak az ügyvédek felé.

"Lassan a félidejéhez érkezett a program, és azt látjuk, hogy most már az ügyfelek tisztában vannak azzal, hogy ez egy teljesen ingyenes, anonim szolgáltatás és így nagy bizalomm fordulnak az ügyvédjeinkhez" - fogalmazott az Iposz elnöke. Kiemelte, hogy a vártnál nagyobb az ügyfélszám, ami annak is köszönető, hogy a régióban felzárkóztatási program is zajlik, így sok a munkaügyi probléma, illetve a kényszervállalkozók nem elég felkészültek. "A szolgáltatáshoz kapcsolódik egy honlap is - a jogpontok.hu -, amelyen megtalálható az egész országra vonatkozó szolgáltatások elérhetősége, (...) illetve tájékozódhatnak a gyakori kérdésekről is, így azonnal választ kaphatnak, de a chates, emailes és telefonos ügyfélszolgálat is rendelkezésre áll" - mondta el Németh László. Hozzátette: új része is van a szolgáltatásnak, ez az alternatív vitarendezés, ahol elsősorban a nagyvállalati körben dolgozókat érinthető problémákról lehet egyeztetni.

 

 

/T.D.