A Nyíregyházi Állatpark elnyerte a megtisztelő Fogyasztóbarát tanúsítványt

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által alapított „Fogyasztóbarát Vállalkozás” tanúsítvánnyal az országban eddig 13 vállalkozás büszkélkedhet. És most már a  Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. is.


A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. is elnyerte a a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által alapított „Fogyasztóbarát Vállalkozás” tanúsítványt. Ezt az elismerést pályázati rendszerben lehet elnyerni két év időtartamra.

 

\"Hok

A Hok József gazdasági igazgató-helyettes által képviselt Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. részére Dr. Bakó Zsolt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vezetője adta áta „Fogyasztóbarát Vállalkozás” tanúsítványt




A Nyíregyházi Állatpark (Sóstó Zoo) a pályázatot a fogyasztóbarát ügyfélszolgálat, illetve a fogyasztói tudatosságot ösztönző tájékoztató rendszer témakörében nyerte el. A cég elkötelezett aziránt, hogy olyan intézmény legyen, amelyben a látogatók jól érzik magukat és évről-évre visszatérő vendégeket is fogadhat.

 

-kt-