A nyugati elkerülő kapcsán ütközött a Fidesz és az MSZP

Csabai Lászlóné, az MSZP megyei alelnöke a Nyugati elkerülő út megépülésével kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Nyíregyházán.

Komoly pénzügyi háttér is megerősíti a nyíregyháziak egyik régi vágyát: megépül az úgynevezett nyugati elkerülő út legfontosabb két szakasza – ráadásul a korábban tervezetteknél egy évtizeddel korábban! Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere nemrég sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a beruházás gyorsított eljárásban elkezdődhet – szemben a korábbi, még 2006-os ígérgetésekkel, melyekből semmi nem lett.

mszp


Valószínűleg erre reagálva beszélt Csabai Lászlóné arról, hogy nem az előző városvezetés hibájából nem épülhetett meg korábban. Mint mondta: a sokszor kárhoztatott elmúlt nyolc évben elkészült az M3-as Polgár és Nyíregyháza között, a keleti elkerülő út, a 4-es teljes korszerűsítése az egész megyében, valamint felújították a 41-est. Az Új Magyarország Fejlesztési terv elkészítésénél az M3-as autópálya és 19 másik három számjegyű út fejlesztése szerepelt, a Nyugati elkerülő úté viszont nem. Nyíregyháza egykori polgármestere hozzátette: a város próbált változtatni ezen a döntésen, Fellbermann Endre akkori lobbi tevékenységének köszönhetően a beruházás első az M3-as és a Simai út közötti részére bekerült a fedezet a központi költségvetésbe, ám ezt a válság felülírta.

 Fidesz


Dr. Adorján Gusztáv, a Fidesz helyi frakcióvezetője az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz az MSZP tájékoztatóján elhangzottak kapcsán:

"Tényekkel nem érdemes vitatkozni, márpedig tény az, hogy a szocialisták hiába ígérték meg többször is a nyíregyháziaknak a nyugati elkerülőt, mégsem történt semmi. Amikor ezzel a ténnyel szembesítik őket, továbbra is csak magyarázkodni és ferdíteni tudnak, ahelyett, hogy elismernék óriási siker minden nyíregyházi számára, hogy a jelenlegi városvezetés elérte, hogy az elkerülő a tervezettnél tíz évvel korábban megépülhessen. Örülni kellene ennek az eredménynek, mert a magyrázkodásból, a tények elferdítéséből, egyetlen méternyi utat sem lehet építeni."


mconet