A polgármester is részt vesz az alternatív évzárón

Június 7 –én kerül megrendezésre a Nyír Plaza parkolójában a Mindenkinek becsengettek – Alternatív évzáró programja.A rendezvényt megnyitja Kiss Tibor, a Down Egyesület alelnöke, és köszöntőt mond Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza megyei jogú város polgármestere, valamint Kőhegyi Edit, járási tankerület vezető asszony és Dankowsky György, a Nyírpláza igazgatója.

A program keretén belül szervezi az évzáró eseményt a Down Egyesület az ország több nagyvárosában. A programban résztvevő, valamint az érdeklődő intézmények diákjai a városok egy-egy frekventált helyére (Nyíregyházán a Nyír Plaza parkolójába) kivonulva közösen énekelnek és táncolnak az Alma Együttes által erre az alkalomra készített zeneszámára. Az országos kezdeményezés központja egy budapesti flashmob lesz, ahol az Alma Együttes élőben lép színpadra a gyerekekkel.



„Mindenkinek becsengettek!” program dala

A program célja:

A fogyatékkal élők elfogadásának segítése, társadalmi beilleszkedésük könnyebbé tétele. Egyúttal lehetőség biztosítása a város iskoláinak, óvodáinak tapasztalatszerzésre, módszereik tesztelésére. Valamint lehetőséget adunk többségi iskolákban tanuló gyerekek toleranciaképességének fejlesztésére.



-tk-