A reptéri transzfer ne legyen fapados

Már-már zavarbaejtően alacsonyak a diszkont légitársaságok árai, így nagyon csábítóvá vált a légi utazás. Ám érdemes némi kényelmet szavatolni magunknak, hogy valóban pihentető legyen az utunk.

Népszerű helyekre visznek

Évről évre egyre több fapados járat indul a Liszt Ferenc Repülőtérről, idén eddig összesen hét új célállomást jelentettek be. Diszkont áron utazhatunk 2018-tól többek közt már Athénba, Bázelbe, Marseille-be is.

Ha egy kicsit visszapillantunk, az derül ki, nagyon szerencsés korszakban repülhetünk. A huszadik század elején-közepén csak egy nagyon szűk elit szállhatott repülőre, és később is igazi luxusnak számított a felhők között utazni.

Még a nyolcvanas, kilencvenes években is aránytalanul többe került a légi út, mint bármilyen más közlekedési forma. Az USÁ-ban 1978-ban, Európában csaknem egy évtizeddel később szűnt meg a szigorú nemzetközi és állami szabályozás, és bukkanhattak fel versenyképesebb árú légitársaságok.

A fapadosok azért kínálják olyan olcsón szolgáltatásukat, mert sokkal kisebb hasznot húznak a bevételből, mint a hagyományos társaságok. Ám ez a kiadások utolsó fillérig történő kiszámításával jár együtt, és azzal, hogy sok költséget áthárítanak az utasra.


Mindent az utazásért

Ha megéhezünk, megszomjazunk egy fapados gépen, az bizony sokba kerülhet, míg egy normál járaton akár még pezsgőzhetünk is a társaság pénzén. De ugyanígy ránk hárulnak a plusz feladatok, ha a célállomástól egy távolabbi, olcsóbb és kisebb repülőtéren ‘parkol le’ a gépünk. Az sem ritkaság, hogy akár az éjszaka közepén a kifutópálya közepéről kell elgyalogolni a terminálig, mivel a transzfer a géptől az épületig nem része a szolgáltatásnak.


Mindent az utazásért

 Ebből is látható, remek találmány a diszkont árú repülés, ám ennek használatával némileg fárasztóbbá válik a repülőút. Hogy mégis derűs legyen az utazásunk, érdemes a lehető legjobban megkönnyíteni például a reptérre való kijutást.

Ma már szerencsére költséghatékony és egyben kényelmes módon is eljuthatunk a gépünkig. A legkellemesebb egyértelműen a saját autó használata, főleg, ha az utazás alatt a parkolóban hagyjuk, és visszaülhetünk a volán mögé érkezéskor.


Családosoknak melegen ajánlott

Nagy előny a reptéri parkolás esetén, hogy a saját csomagtartónkból pakolhatunk ki. Ha gyerekkel utazunk, nagyon sokat segít, ha az autónkkal érkezünk illetve távozunk, főleg, ha gyerekülésre van szüksége a csemetének. És az időhöz sem vagyunk annyira kötve, hiszen jobban kiszámítható az utazás. Nincsen sorbanállás az ajtóknál, várakozás a taxira, minibuszra, metróra, buszjáratra. Gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy elérjük a gépünket, ha időben indulunk otthonról - máris egy stresszfaktorral kevesebb.

Ha az utcán parkolnánk az utazás alatt, nyugodtabbak is lehetünk, amennyiben az őrzött reptéri parkolóban várakozik a jármű. Végezetül, a többféle parkolási lehetőségből kiválaszthatjuk azt, amire nekünk szükségünk van, így biztosan nem fogunk a szükségesnél többet fizetni.