A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt igyekszik támogatni a sportot, ahol csak tudja

Nemrég bejelentették, hogy költségtakarékossági okokból egy naposra szervezték át az augusztus 6-án tartandó, 37. Ökölvívó Sóstó-Kupát, az NYVSC ökölvívó szakosztályának szervezésében. Ezzel kapcsolatban kérdeztük Podlovics Rolandot, a  Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatóját a fürdő sport politikájáról.

Nagy Lajos, Fesztóry Sándor, az NYVSC elnöke és Dr. Podlovics Roland, a Sóstó - Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója

Nagy Lajos, Fesztóry Sándor, az NYVSC elnöke és Dr. Podlovics Roland, a Sóstó - Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón


- Miért tartja fontosnak, hogy itt rendezik meg a Sóstó Box Gálát?

- Egy olyan rendezvény, amely már 37.alkalommal kerül megrendezésre, már önmagában tiszteletreméltó dolog. Úgy gondolom továbbá, hogy közérdek a sportra való nevelés, ez pedig máshogyan nem lehet, csak példaképekkel. Szükség van ehhez olyan fanatikus emberekre -jó értelemben persze-, akiket a box kapcsán itt megismertem. Egy köztulajdonban álló intézmény, mint amilyen a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt, azon túl persze, hogy egy profitorientált intézmény, feladata ezeknek a társadalmilag hasznos programoknak a támogatása is. De természetesen a sport tisztelete minden vezetőségi tagban benne van, ez is az oka, hogy helyet biztosítunk ennek a Kupának.

Dr. Podlovics Roland,

Dr. Podlovics Roland, a Sóstó - Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója: "A sport tisztelete minden vezetőségi tagban benne van!"


De helyet szeretnénk biztosítani minden olyan sportrendezvénynek, amelynek az infrastrukturális feltételeit a strandon, a Parkfürdőben meg tudjuk teremteni. Természetesen elsősorban a vízi sportok azok, amelyek tradicionálisan közel állnak hozzánk. Szerencsére ezeket a versenyeket, rendezvényeket nagyon sok vállalkozó támogatja, és jó látni, hogy nekik is fontos a sport. Ez úton is szeretném megköszönni ezeknek a nyíregyházi vállalkozásoknak, hiszen nélkülük nem tudnánk olyan színvonalasan megrendezni a 37.Sóstó Box Gálát, mint ahogyan fogjuk ezen a hétvégén.

Nagy Lajos, Fesztóry Sándor, az NYVSC elnöke és Dr. Podlovics Roland, a Sóstó - Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója

Fesztóry Sándor, az NYVSC elnöke és Dr. Podlovics Roland, a Sóstó - Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója ismertették a hétvégi verseny részleteit


- Lesz más nagyszabású sportesemény még augusztus hónapban?
- Igen, augusztus 13-án Nemzetközi Vízilabda Gála lesz Sóstón. Összeálltunk a Nyíregyházi Vízilabda Egyesülettel, az Aqua SE-vel és közös szervezésben valósul meg a verseny, szintén vállalkozók támogatásával. Az egri és a nagyváradi vízilabda válogatottak bajnoki mérkőzését tekintehetik meg az érdeklődők a Parkfürdőben, de a mérkőzés előtt a nyíregyházi utánpótlás-csapat is összemérheti erejét a nagyváradi bajnokokkal.


MCOnet-Kovács Tünde


További hírek:

Nyíregyháza Online