Aláírták a TDM szerződést Nyíregyházán

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. és az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség között 2010. július 19-én aláírásra került a TDM szervezet támogatási szerződése.

50 millió forint összegű támogatás

50 millió forint összegű támogatást nyertek a pályázaton

 

A „Nyírségi Turistavarázs” című pályázat eredményeként a Nonprofit Kft. részére az idei év áprilisának elején 50 millió forint összegű támogatást ítéltek oda.  N"yíregyházán és térségében a turisztikai szolgáltatók az önkormányzatokkal összefogva megalakították a Nyírség Turizmusáért Egyesületet, amely a létrejövő TDM szervezet alapját alkotja. A TDM modellben megkövetelt alapelvek egyidejűleg két szervezet működését igénylik. A partnerséget leginkább egy demokratikus egyesület keretében lehet megvalósítani"- tájékoztatott Furkóné Szabó Mariann, turisztikai referens.

Polgármesteri Hivatal

A pályázat fontosságáról a Polgármesteri Hivatal Kistermében sajtótájékoztatót is tartottak nemrég

A professzionalizmus viszont egy felkészült munkaszervezetet követel meg, ezért jött létre a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. az Egyesület, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a meghatározó vonzerő tulajdonosok, azaz a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. és a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. részvételével. A pályázati forrás mellett a TDM szervezet költségvetésében mérvadó a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata részéről biztosított pályázati önerő és a TDM szervezet működtetéséhez, üzemeltetéséhez az általa évente átadandó IFA-bevétel is.

-kt-

További hírek:

 

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!