Egyéves a Korzó Bevásárlóközpont

Egy évvel ezelőtt még kíváncsian tekintettünk körbe az új Korzó Bevásárlóközpontban, mely az elmúlt egy esztendő alatt valamennyi városlakó életének részévé vált. Ma már természetes, hogy itt szinte mindent egy helyen beszerezhetünk és még egy kellemes beszélgetésre is van lehetőség egy kávé mellett a barátokkal. Nem is beszélve arról, hogy itt a parkolás sem okoz gondot senkinek.
Az egyéves születésnapját ünneplő Korzó életében történtek változások korábban is, de egyik legjelentősebb a napokban következett be.

Új üzemeltetője lett a bevásárlóközpontnak. Az Europark Bevásárlóközpont Kft. vette át a Korzót, akik arculatválást ajándékoztak az ünnepeltnek - tudtuk meg Magyar Zoltán igazgatótól. De nem ez lesz a legjelentősebb változás a ház életében. Érdekes következménye az üzemeltető-váltásnak, hogy a házat újra szeretnék pozícionálni. Nagyon fontos, hogy a keresleti és kínálati oldalt sokkal jobban össze kell hangolni - hangsúlyozta az igazgató. Természetesen erre vonatkozóan elindultak a lépések. Ennek az egyik eleme a külső dizájnváltozás, melynek első momentuma a Korzó Magazin megjelenése. Itt jelenik meg elsőként az új logó, amely alapeleme a Korzó arculatának. Új, vidámabb, barátságosabb, színesebb arculatot igyekeztek terveztetni. Magyar Zoltán arról is szólt, hogy próbálnak olyan márkákat ösztönözni az üzletnyitásra, amelyek szélesebb és jellemzően alacsonyabb árkategóriában kínálják termékeiket vásárlóiknak.
A Korzó kapcsán nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy sokan nehézkesnek ítélik a házon belüli közlekedést. Magyar Zoltánt arról is kérdeztük, hogy változhat-e ez a közeljövőben. Az igazgató elmondta: a befektetői oldal megvizsgálta a különböző műszaki megoldásokat, melyek a látogatók közlekedését könnyítik meg. A tervezett fix lépcsők helyett a nyár közepén újabb mozgólépcsőket építenek a bevásárlóközpontban. Ezzel megvalósulhat a kétirányú közlekedés a házon belül.
Magyar Zoltán kitért arra, hogy a Korzó Bevásárlóközpont Nyíregyháza városban továbbra is rendezvények sokaságával várja a városlakókat és az ide érkező turistákat. A Korzó és a sétálóutca kínálta tér kihasználásával maximálisan szeretnének élni, nem csak saját programjaikat tervezik ide, hanem más színvonalas eseménynek is szívesen biztosítanak helyet.
A legközelebbi ilyen nagyszabású rendezvényre már nem is kell sokat várni, hiszen fergeteges születésnapi partival ünnepli fennállásának egyéves évfordulóját április 18-án, szombaton a Korzó Bevásárlóközpont.

forrás:nyiregyhaza.hu-Sipos Marianna