A munkahely bárhol alapbiztonság, hajléktalannak lenni mindenütt rossz.

Minden állampolgárra vonatkozóan lehetetlen megmondani, melyik településen jobb, és melyiken rosszabb élni Magyarországon. A következőkben mégis megkíséreljük a választ - igaz, csak a megyeszékhelyek esetében, és természetszerűleg csupán a képzeletbeli átlagemberre szóló érvénnyel. Mert "amúgy" valószínűleg a világ legkitűnőbb városának hajléktalanjai is szívesen cserélnének a legszegényebb magyar megyeszékhely villatulajdonosaival, és persze egyetlen városon belül is vannak nagy különbségek. Harminckét 2001-re vagy 2002-re vonatkozó mutató alapján hasonlítjuk össze megyeszékhelyeinket (nem számítva természetesen Budapestet - a fővárosnak minden más megyeszékhelytől különböző szerepe van nemcsak az ott lakók, hanem az ország valamennyi lakójának életében). Ezek a mutatók nehezen összehasonlíthatók - hiszen az életminőséget illetően nyilvánvalóan más a súlya annak, hogy valakinek jut-e elegendő pénze ennivalóra és más annak, hogy a gyereke milyen létszámú óvodai csoportban tölti a nappal nagyobbik felét. Emiatt az egyes mutatókat szorzószámokkal láttuk el. Mégpedig úgy, hogy alapesetben a lista legjobb harmadában szereplő város három, a középsőbe tartozó két, a sereghajtó csoport egy "összesítőpontot" tudhat magáénak (az összesítőpont a nagyobbik táblázatunk harminckét oszlopának "közös nevezője", azok összeadásával alakul ki a kisebbik táblázatunk végső várossorrendje). A mutatók önmagukban objektívek - értékelésükben azonban szükségképpen szubjektív szempontok is érvényesülnek. Ketten nyertek Nagyobbik táblázatunknak mindjárt az 1. oszlopa alkalmat adhat vitákra. Hiszen miért adunk a népesebb városnak több, a kisebbnek kevesebb pontot? Miért jobb élni egy olyan városban, amelyiknek kétszázezer, és miért rosszabb egy olyanban, amelyiknek csak ötvenezer lakosa van? Talán azért, mert kétszázezer ember még nem áttekinthetetlen dzsungel, és mert kétszázezer ember színesebb sokaság, mint egy ötvenezres város alkotta "halmaz" - kétszázezer ember közül talán könnyebben találja meg az egyén az igazán hozzá illő párját, és könnyebben talál azonos érdeklődésű, felkészültségű társakra is. Ezért kap az 1. oszlop népességszámadatai alapján Debrecen és Pécs három-három, Tatabánya és Szolnok két-két, Salgótarján és Szekszárd egy-egy összesítőpontot. A puszta lakosságszám szerinti sorrendnek mintegy az egyensúlyaként pontoztuk a városok népsűrűségét is: nos, a legtágasabban, a legkényelmesebben Kecskeméten, a legzsúfoltabban Pécsett laknak (2. oszlop). Egy az átlagosnál dinamikusabb városban - például Győrött - ezerlakosonként általában többen születnek és kevesebben halnak meg, mint a rosszabb helyzetű Miskolcon vagy Békéscsabán (3. és 4. oszlop - az ebbéli pontszámokat kettes szorzóval adtuk az összpontszámhoz). A házasságkötések és válások arányáért (5. és 6. oszlop) alappontszám járt - ezerlakosonként a legtöbben Győrött és Szombathelyen, a legkevesebben Békéscsabán keresték föl az anyakönyvi hivatalt. A válások száma Zalaegerszegen a legkevesebb, és Tatabányán a legnagyobb. Fontos mutatója egy település vonzerejének, hogy hányan költöznek oda, és hányan költöznek el. Nos, a megyeszékhelyek e tekintetben nem dicsekedhetnek: vándorlási nyereségről csupán Kaposvár és Békéscsaba adhatott számot, miközben Miskolc és Szeged népessége ezernél többel csökkent. Hasonlóképpen kettes szorzóval értékeltük a 14–60 éves népesség arányát, valamint az ezerlakosonkénti munkanélküliek számát (8. és 9. oszlop). E két mutató meghatározó volta nyilvánvaló - amint ezt az e kérdéskörben is kutató Csapó Tamás, a szombathelyi, Berzsenyi Dániel Főiskola tanszékvezető tanára nyomatékosítja. Mondván, hogy ő maga sem szeretne olyan városban élni, ahol kevés a középső korosztálybeli és ahol viszonylag kevés aktív korúnak van munkája - kiváltképpen olyan időszakokban, amikor a munkában állók feje fölött is Damoklész kardjaként függ a munkanélküliség veszélye. Az aktív korúak arányát tekintve Veszprémben a legjobb és Pécsett a legrosszabb a helyzet, bár a különbség alig több, mint 4 százalékpontnyi. Annál nagyobbra nyílt a munkanélküliségi ráta ollója: Salgótarjánban ezer 15–57 éves nőből, illetőleg 15–61 éves férfiból százegynek, Győrött pedig huszonkilencnek nincs munkája. Hármas szorzót adtunk az ezer lakosra jutó vállalkozások száma szerint rangsoroló 10. oszlopnak. A "papírformának" megfelelően a Dunántúl megyeszékhelyei vannak az élen, az azonban sokakat meglephet, hogy közülük az első hely Szekszárdé. Ezen a listán is Salgótarján a sereghajtó. A különbség: 131–83. Fények és orvosok Zalaegerszegen épül a legtöbb - ezeremberenként 7,1 -, és Salgótarjánban a legkevesebb - ezeremberenként 0,6 - lakás (11. oszlop). Az új lakások alapterülete szerint más a rangsor: Szekszárdot az építésben lemaradt Salgótarján és Miskolc követi a sorban, a legszűkösebben pedig Zalaegerszegen, Székesfehérváron és Egerben lakik az új átlaglakó. A különbség tetemes: a lista élén az átlaglakás 131, a végén mindössze 71 négyzetméter (12. oszlop). És mert a lakás nagysága a komfortérzés egyik legfontosabb eleme, a szorzó kettes. A lakások felszereltségéről tanúskodik, hogy bevezették-e a háztartási gázt, a közüzemi vízvezetéket, hogy bekapcsolták-e a közcsatornába (kettes szorzó), és hogy rendszeresen gyűjtik-e a háztartási hulladékot (13., 14., 15. és 16. oszlop). A közművek e csoportjának részösszesítése szerint Miskolc meg Szombathely polgárai vannak a legjobb helyzetben, és Kecskeméten meg Nyíregyházán a legsúlyosabbak a gondok. Az említett "egyéni" komforttényezőkön kívül ugyancsak fontosak a közösség egészét érintő elemek: mennyi zöldterület jut egy városlakóra (kettes szorzóval), mekkora a burkolt közterületi utak aránya, hány közvilágítási lámpahely jut egy négyzetkilométerre és egy lakosra (17., 18., 19. és 20. oszlop). Ezekben a mutatókban akad néhány meglepetés: ki hinné, hogy egy szolnoki polgárra több zöldterület jut, mint egy pécsire vagy zalaegerszegire? Aminthogy az sem papírforma, hogy a lakosságszám szerinti közvilágításban Békéscsabát csupán Szombathely előzi meg, vagy hogy a burkolt közterületi utak arányát tekintve Tatabányáé a pálma. Az egészségügyi ellátottság egyik fokmérője, hogy egy-egy háziorvosnak mekkora embercsoport betegeit kell ellátnia (a szorzónk itt is kettő). Pécs, Szekszárd, Debrecen állnak a dobogón, a sort pedig Eger zárja. Az oktatás, a nevelés minőségét - közhely, de igaz: ettől függ a jövőnk - természetszerűleg nem az határozza meg, hogy hány gyerek van egy óvodáscsoportban, hány diák tanul egy iskolai osztályban. Az azonban tagadhatatlan, hogy minél kevesebb kisgyerek vagy tanuló között "osztja meg magát" a pedagógus, annál több figyelmet fordíthat egyre-egyre. És ha ebben nincsenek is nagy különbségek a megyeszékhelyek között, az óvodai és általános iskolai csoportok létszámviszonyai az alappontszámot, a középiskolai osztályokéi a kétszeres szorzót megérdemlik (22., 23. és 24. oszlop). Az óvodákban a szórás 20 (Pécs, Székesfehérvár) és 26 (Kecskemét), az általános iskolákban 21 (Eger, Győr, Tatabánya, Veszprém) és 26 (Szolnok), a középiskolákban 25 (Szekszárd) és 30 (Debrecen, Eger, Kecskemét, Nyíregyháza, Székesfehérvár, Szombathely). Az efféle létszámfölvetéseknek a felsőfokú oktatásban kevesebb értelme van. Egy város életében azonban nem mindegy, hogy délutánonként, esténként a főtéren, a főutcán, a színházban, a könyvtárban hány egyetemista, főiskolás fordul meg (25. oszlop). E tekintetben a hagyományos egyetemi városok, Debrecen, Pécs, Szeged a maguk több mint tízezer hallgatójával utcahosszal előzik meg megyeszékhely-kollégáikat. Nagy különbségek vannak a könyvtári és a színházi kínálatban is (26. és 27. oszlop). Debrecenben hatszor annyi könyvtári egység jut egy lakosra, mint Békéscsabán, a színházlátogatások tekintetében azonban egy lakosra a békési megyeszékhely áll előbb a rangsorban. Ez utóbbi listát Veszprém vezeti lakosonként 1,9 előadással. Tetemes különbségek vannak a múzeumlátogatások számában is, ezt azonban nem vettük figyelembe az összesített rangsor felállításában, mert a múzeum az az intézmény, amelyik hírnevet adhat ugyan a városnak, de amelyiknek természetszerűleg nagyon sok a nem helyben élő látogatója. Vásárlóerő Kaptak ellenben pontot - igaz, csupán alappontszámot - a megyeszékhelyek a maguk megyéjének az egy lakosra jutó GDP-je alapján (28. oszlop). Hiszen nem mindegy, hogy a települést mekkora gazdasági erejű környezet - megye, agglomerációs gyűrű - veszi körül. Aki valaha is böngészett e tárgyú statisztikákat, azt nem lepi meg, hogy a rangsor első harmadban csak dunántúli megyeszékhelyek találhatók. Ennél fontosabb mutató - négyszeres szorzóval vettük számításba - a megyeszékhelyek egy lakosára jutó vásárlóerő (29. oszlop). E tekintetben az országos átlagot nem egészen egyszázaléknyival Miskolc, Nyíregyháza és Salgótarján is meghaladja. A legjobb helyzetű Székesfehérváron az arány 122,5, Veszprémben 117,8, Győrött 117,7 Szombathelyen 115,4 százalék. Ezeket a különbségeket - amint azt Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója mondja - elsősorban az határozza meg, hogy az adott településen mennyi az úgynevezett nagyfoglalkoztató. A mutatók, persze, időben is változnak: az elmúlt esztendőkben kaposváréi javultak, miskolcéi romlottak. Erőteljesen fejlődik a Budapest–Bécs tengely: Fehérvár a logisztikának, Tatabánya a beszállítói tevékenységnek köszönheti a sikereit, Győrött pedig bizonyos területeken már a munkaerőhiány okoz gondot - a magyar munkaerő sok ok miatt kevéssé mobil, és például Borsodból sokan annak ellenére sem mozdultak el, hogy Győr nagyobb jövedelmet, lakáslehetőséget kínált nekik. Kozák Ákos a sokat emlegetett munkaerőköltségről hozzáteszi: a külföldi nagyberuházóknak a városok közötti átlagbérkülönbség alig-alig számít, annál fontosabbnak tartják, hogy egy országban vagy egy régióban mennyiért kap szakképzett munkatársakat. Még nagyobb, ötös szorzót adtunk a megyeszékhelyek intézményrendszer-ellátottságának. Csapó Tamás A magyar megyei jogú városok regionális funkciói című tanulmányában (Területi Statisztika, 2002. május) súlyozva összegezte a települések közigazgatási, gazdasági, infrastrukturális, oktatási, kulturális, egészségügyi és szociális intézményeinek helyzetét, és ebből alakította ki a nagyobbik táblázatunk 30. oszlopának számait. Kérdésünkre elmondta azt is, hogy - bár egy közelmúltbeli felmérés szerint - nemcsak a dunántúli, hanem az alföldi és az észak-magyarországi megkérdezettek is a Dunántúlt tartották az ország legvonzóbb területének, az ország "lejtése" nem mindenben nyugat–keleti irányú. Például a nyíregyházi főiskola könnyebben talál felkészültebb, tehetségesebb tanítványokra, mint a szombathelyi - mert Szabolcsban a megyeszékhely látszik a "legmagasabb pontnak", a Szombathelyen érettségizők szemhatára pedig Pécs és Budapest egyetemeiig terjed. Ami, persze, nem jelenti azt, hogy tanulmányai végeztével egy szombathelyi diplomás kevesebbet ér nyíregyházi társánál. Csapó Tamás a jelen és a jövő szempontjából is fontosnak tartja a megyeszékhelyek históriáját, az ottani hagyományokat. Saját városa példáján ez úgy fest, hogy a XIX. század végén központi szerepű Szombathelyet a trianoni békediktátum elvágta a hozzá ezer szállal kötődő környezetének nyugati felétől, a második világháború után a vasfüggöny miatti határsávhelyzet megnehezítette a környezet keleti felével, sőt az ország egészével való kapcsolatokat - ennek azonban nemcsak negatív hatása volt, hanem azzal is járt, hogy a politikai okokból visszafogott fejlődésű városban nem épült annyi panelház, mint Miskolcon vagy Szegeden. A városkép - és az korántsem lebecsülendő érték - szervesnek maradhatott meg. Megőrződött egy egész seregnyi hajdani polgári szervezet is - igaz, egy nemzedék kimaradt belőlük, de az idősebbek újraéleszthetik a hagyományt. A szervezeteken kívül a nyelvtudás hagyományát is. Hogy ez mennyire fontos az EU-csatlakozás küszöbén, azt szinte említeni sem kell, annyira természetes. A határsávhátrányok már jó ideje megszűntek, a csatlakozás után pedig újraépülhetnek a nyugati városkörnyékkel való kapcsolatok. Szombathely lehetőségeit az is javítja, hogy a tőke oda megy, ahol jobban hasznosul. Márpedig jelenleg a nyugati határszélen hasznosulnak legjobban a befektetések. Csapó Tamás Szombathely előtt hoszszabb ideig élt Szegeden, Pécsett és Szolnokon. E négy város személyes, a többinek pedig kutatói szintű ismeretében úgy véli: ha Pécsnek folyója is lenne, az egyetlen más megyeszékhely sem versenyezhetne vele. Végezetül szólnunk kell táblázatunk 31. és 32. oszlopáról. Az ott lakók komfortérzetéhez okvetlenül hozzátartozik, hogy városukból mennyi idő alatt juthatnak el a sok tekintetben egyedülálló szolgáltatásokat kínáló Budapestre. Nem mindegy, hogy vonattal vagy gépkocsival egy óra vagy három-négy óra alatt érkezhetnek a fővárosba. A sorrend E harminckét mutató alapján - és hányat lehetett volna még vizsgálni?! - összegeztük megyeszékhelyeink pontszámát. Az eredményt a kisebbik táblázatunk tartalmazza. Hatalmas a dunántúli fölény. A "vezérhajó" - Győr. Vagyis: a megyeszékhelyek közül ma talán ott a legjobb élni Magyarországon. A legjobb alföldi megyeszékhely, Szeged csak a 6. a listán. Alföldi városé, Békéscsabáé a sor legvége is. Vagyis: a megyeszékhelyek közül ma talán ott a legrosszabb élni Magyarországon. A "talán" azonban mindenképpen szükséges megszorítás: ki tagadhatná, hogy tartalmasabban, könnyebben, kényelmesebben, biztonságosabban élheti az életét a ranglistavégi város átlagos kerületének átlagos villalakója, mint a "zászlóshajó" hajléktalan munkanélkülije. És azt se feledjük: ahogyan a magunk pulykatojásszeplős, butácska gyereke nekünk minden más gyereknél kedvesebb, ugyanúgy szerethetjük legjobban a magunk szegényes, csúnyácska városát. Ahonnan a világ minden kincséért sem költöznénk máshová. Ki mit szeret - A Hol jobb élni, melyik településen jobb az élet minősége? kérdésre nincs egységesen elfogadott nemzetközi válasz - kezdi érdeklődésünkre Kovács Tibor, a KSH Területi és Koordinációs Főosztályának helyettes vezetője. - Ahány szakember, annyiféle megközelítés. Vannak, akik négy-öt mutató vizsgálatát elégségesnek vélik, és akadnak olyanok, akik tizenöt-húsz sajátosság megvizsgálását is kevésnek tartják. Van, akinek az urbánus lét a fontos, az, hogy aszfaltozott legyen minden utca, sűrűn járjanak a buszok, a villamosok, legyen minden lakásban központi fűtés, hogy legyen közel Budapest és így tovább. És van, aki inkább azt szeretné, hogy az ablakából kinézve erdőt, parkot lásson, hogy ne benzingőzös levegőt szívjon - akár azon az áron, hogy ha esni kezd, mindjárt gumicsizmát kell húznia. Én magam több mint egy évtizedet éltem egy, a nemzetközi besorolás szerint középvárosnak számító dunántúli megyeszékhelyen. Részben a szakmai kihívás, részben a lakáslehetőség vonzott oda. Jól is éreztem magam, hiszen jelen volt minden urbánus előny, miközben csak mérsékelten terhelték meg a várost a metropolisok gondjai. Mert egy bizonyos mérethatáron túl a nagyváros "komfortosságának" jó néhány pozitívuma a visszájára fordul: közlekedési dugók, tömeg, szennyezett levegő, hosszan lehetne sorolni. Okkal vethető föl ezek után, hogy miért költöztem mégis vissza a fővárosba? Nos, egy újabb szakmai kihívás kedvéért. De itt a kínálkozó lehetőségek közül nem a belvárosi lakást választottam, hanem egy kevésbé forgalmas útvonalon lévő, az erdőhöz, a hegyekhez közelebbi óbudait. A magam sorsának alakulását is bizonyítéknak látom arra, hogy a Hol jobb élni? kérdésre nem lehet "abszolút értékű" választ adni. A nagyvárosi zsúfoltságtól megszabadulandó sokan az agglomerációba költözéssel próbálkoznak. De még ez sem okvetlenül tökéletes megoldás, hiszen előbb-utóbb ott is megjelenhetnek a nagyvárosi bajok, nagy a zaj, a forgalom, onnan egyre nehezebb bejutni a városba. Új jelenség, hogy sokan városon belül változtatnak lakóhelyet - ez kiváltképpen a fővárosra érvényes, ahol nagyon nagy életvitelbeli különbségek mutatkozhatnak a belső és külső kerületek között. Az sem ritka, hogy valaki ideiglenesen hagyja el a lepusztult házban lévő lakását, hogy azután a felújítást, a "revitalizálást" követően ugyanabba az épületbe költözzön vissza. Hozzá kell tenni: a felújított házakban általában kevesebb lakás van, mint az eredeti állapotúakban, ezek szinte minden esetben nagyobbak és persze drágábbak a réginél. A visszaköltözők száma tehát nem éri el az elköltözöttekét. De akiknek sikerül, jobb életkörülmények közé kerülnek, úgy érezhetik, hogy élhetőbb a város. Nehéz a városok között rangsort felállítani azért is, mert vannak számokkal végképp leírhatatlan sajátosságok. Sokat számít a történeti hagyomány. Minden városnak, városrésznek más és más a jelenkori hangulata is. Aki odaszületik, másképpen nézi az utcáit, embereit, mint egy "idegen". Aki ott járt iskolába, szintén megszeretheti. Számít, hogy ki a szomszédom, hogy a gyereknek iskolába menet át kell-e kelnie forgalmas kereszteződésen, bárki a példák egész seregét sorolhatja. A mikrokörnyezet majdhogynem egyénre szabott. Aki az Alföldet szereti, annak e tekintetben kedvesebb lehet Kecskemét, Debrecen, mint Eger vagy Salgótarján. Akinek nagyon sokat jelent a folyó, szívesebben élhet Győrött, Szolnokon, mint Egerben vagy Kaposvárott. Aki szereti a mediterrán hangulatot, az jobban érezheti magát Pécsett, mint Miskolcon. Ha valaki mégis össze akar hasonlítani egymással várost és várost, akár megyeszékhelyet és megyeszékhelyet, az voltaképpen tetszése szerint választhatja meg az összehasonlítás szempontjait. Csak egy dologra kell mindenképpen ügyelnie: az adatokat minden városra vonatkozóan egyformán kell fölvennie, és azokat egyforma mércével kell mérnie. (Forrás: Népszabadság)