Krakkó városvezetője hivatalában fogadta Nyíregyháza polgármesterét

Dr. Kovács Ferenc vezetésével, Katona Ilona a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi marketing igazgatója és Hirling Bozena a Magyar Turizmus Zrt. varsói külképviseletének vezetője részvételével, egy nyíregyházi delegáció utazott Krakkóba, ahol újságírókkal, valamint turisztikai szakemberekkel,összesen 25 utazási iroda vezetőjével találkoztak.


A találkozó két esemény köré fonódott. Krakkóban a Nyíregyházát bemutató turisztikai prezentációt Dr. Kovács Ferenc polgármester nyitotta meg, ahol előadást tartott Katona Ilona a Magyar Turizmus Zrt. Észak-alföldi marketing igazgatója, dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója, és Furkóné Szabó Mariann a Nyíregyházi TDM ügyvezető igazgatója. Ezt követően work-shop keretében folytatódott a szakmai nap, ahol üzleti tárgyalások segítették megalapozni a lengyel beutazás további erősödését.

kovács ferenc

Jacek Majchrowski úr, Krakkó polgármestere (elnöke) hivatalában fogadta Dr. Kovács Ferenc polgármestert



A turisztikai program után Jacek Majchrowski úr, Krakkó polgármestere (elnöke) hivatalában fogadta Dr. Kovács Ferenc polgármestert és a delegáció tagjait. A találkozón, – mely egyben az első kapcsolatfelvétel volt a két város vezetése között –, szó volt a turizmusban és a más területeken való együttműködési lehetőségekről is. Dr. Kovács Ferenc beszélt arról, hogy Nyíregyháza milyen lehetőségeket rejt a turisták és a befektetők számára. Jacek Majchrowski örömmel fogadta a kezdeményezést és ígéretet tett a kapcsolatépítés és az együttműködés elősegítésére, s arra, hogy polgármester úr meghívásának eleget téve személyesen is ellátogat Nyíregyházára.


-tk-