Megáll a csúcson az ingatlanok ára

Aki ingatlannal foglalkozik, vételben-eladásban érintett, az az utóbbi hetekben, hónapokban komoly változásra lehetett figyelmes. Lényegében annyira magasan tetőztek az árak, hogy bizonyos szegmensekben már nem igazán zajlanak eladások, mivel az érdeklődők elkezdtek kivárásra játszani. 

 

A túlárazott ingatlanok beragadnak a piacon

A budapesti átlagos ingatlanárak a szakértők szerint sem fognak már tovább tudni emelkedni. De voltaképpen nincs is hova: a GKI ingatlannal foglalkozók véleményére alapozó elemzése szerint jelenleg 15 százalékkal túlárazott a fővárosi piac.


Ennek köszönhető, hogy hiába várnak a vevőkre azok, akik most hirdetik a lakásukat, várhatóan csak akkor jelenik meg érdeklődés, ha lejjebb viszik az árakat. Ugyanis sikerült annyira feltornászni a lakásárakat, amit már csak nagyon kevesen tudnak, illetve akarnak megfizetni. Már a kedvező hitelek mellett sem tartják sokan ésszerűnek a sok helyütt nyolcszázezer, egymilló forint körüli négyzetméter árat.

Ilyen áron nincs kinek eladni

Az ingatlan ugyanis valóban az egyik legtökéletesebb befektetés, ám nem mindegy, mennyiért jut hozzá valaki egy lakáshoz vagy házhoz, amit tovább akar értékesíteni. Van egy szint, ami felett nem hozható ki megfelelő hozam.


Sokan a drágaság miatt a rosszabb állapotú, illetve kijjebb levő ingatlanok mellett teszik le a voksukat, épp ezért jól futnak a lakásfelújítási hitelek is.


A piac szereplői 2019 végén már nem várnak áremelkedést, de a csökkentést se lehet a közeljövőre bejósolni. A legvalószínűbb tendencia a stagnálás.


Ennek többek közt pszichológiai oka van a szakértők szerint: az eladók a már meghirdetett magas árból akkor sem hajlamosak engedni, ha akár fél évig azt látják, hogy eladhatatlan a lakás. Épp ezért az ingatlanpiac más piacokhoz képest mindig lassan mozdul lefelé.

 

Új otthon

 

A hitelek viszont most a legjobbak

Mivel a bérek, fizetések nagyrészt emelkednek - az elmúlt évet ez jellemezte - a szakértők azt javasolják, (reménybeli) magasabb fizetéssel nagyobb hitelt vehetünk majd fel egy év múlva, és az ingatlanárak nem lesznek már ennél magasabbak.


A hitelkamatok további mérséklődése viszont éppúgy nem prognosztizálható, mint a lakásárak növekedése: mindkettő elért egy határt. Arra tehát, hogy még olcsóbbak lesznek a lakáshitelek, ne nagyon számítsunk.

A többség nem is nagyon vár ezzel a hitellel, ezt mutatja az, hogy fél év alatt 58 ezer új szerződést kötöttek 426 milliárd forint értékben.


Ez eléri a 2007-es értéket, amikor ‘csúcsra lettek járatva’ a lakáshitelek, és megközelíti a 2008-as rekord szintet is.


Az emberek egyre bátrabban vesznek fel ilyen kölcsönt, amire szükség is van az áremelkedés miatt: egy év alatt az átlagos hitelösszeg 14%-kal nőtt. Országos átlagban egyébként nagyjából 9 millió forinttal támogatják meg hitelből az ingatlan építést vagy vételt az ügyfelek.