Meghúzta a határt a Szpari a Vasassal való találkozás után

Motiváltabbak lettek a versenyzők – az egész bajnokságban harmadszor, míg a tavasz során a leghosszabb veretlenségi sorozatot mutatta be a Nyíregyháza Spartacus.

Veretlen volt az utóbbi időben a Szpari. A csapatnak a bajnokság alatt a harmadik, míg az idei tavasszal a leghosszabb győzelmekkel teli sorozatát láthatták a focirajongók -  március 6 óta két hónapon keresztül senki sem győzte le őket.

A fordulat, úgy hírlik, a Vasassal szembeni, 5-1-es vereseég után történt – adta hírül a szon.hu.



Tuska János kapusedző elárulta, hogy a Vasas után döntöttek az edzésmódszerek átalakítása mellett, s a bajnokságon belül rendeztek minibajnokságot is.

A szakember szerint bár a kapusok mindig különcök, egyéni sikerük is van a csapat győzelme mellett. Miután a Vasas megverte őket, még 12 mérkőzés volt hátra a szezonból – melyre előirányoztak egy 66 százados kapott gólátlagot. Ez csak 8 gólt engedélyezett. Eggyel ugyan túllépték, de hét meccset nullára hoztak ki, ami igen nagy dicséret a kapusnak és a játékosoknak egyaránt – magyarázta Tuska János a szon.hu-nak.

Úgy véli, szükség van közbenső célokra a bajnokság közben is. A sorozat elkezdésekor a csapaton is érezhető volt, hogy már mindenkinek fontos a kevesebb gól – ez igazán örömteli és jól mutatja a csapat egységét – adta hírül a szon.hu.

Fotó: szon.hu

B.A.