Megújul a Szent Miklós székesegyház Nyíregyházán

Nemcsak bővül az épület és korszerűbb lesz, új szentképek is a templomfalra kerülnek: megújul a nyíregyházi Szent Miklós székesegyház.

Épületbővítéssel és modernizálással újítják meg a görögkatolikus, nagyjából 120 éves Szent Miklós székesegyházat Nyíregyházán. A Bethlen Gábor és a Bercsényi utca sarkán álló épületben állami támogatásból, több százmillió forintból végzik el a munkálatokat, melynek során új szentképek is kerülnek a templom falaira – adta hírül a nyiregyhaza.hu.
 
A görögkatolikus székesegyházból elvitt, lefoglalt harangot szintén pótolni fogják, mely a II. világháború idején került el az épületből.
 
A munkálatok során lecserélik nemcsak a templom, hanem a Püspöki Hivatal és a görögkatolikus gimnázium tetőborítását és újrafestik a homlokzatot is. Belül lesznek a nagyobb munkák, keleti keresztény templom ugyanis még soha nem volt kifestve – tudatta a nyiregyhaza.hu.
 
Kívül-belül megújul a görögkatolikus Szent Miklós székesegyház
Kívül-belül megújul a görögkatolikus Szent Miklós székesegyház
 
Kruppa Tamás, a Nyíregyházi Egyházközség parókusa elmondta: 30–35 évvel ezelőtt ő maga látott díszítő festést, melyet lefestettek és egy igen modern festés vette kezdetét – ez azonban a hívők komoly ellenállását váltotta ki, ezért abbahagyták. Összesen négy evangélista képe készült el a kupolában, ezeket védve és lezárva most - egy teljesen új koncepció alapján -, igazi keleti keresztény székesegyház kinézetet kap a templombelső.
 
Az ikonfestő csapat munkája jól halad – ennek során a bizánci hagyományokat veszik figyelembe.
 
A hagyományok alapján az ikonok, a szentek, az ünnepek ábrázolásának háttere kék lesz. A figurális ábrázolás a templom teljes falfelületének nagyjából a felét teszi ki. A másik fele díszítő festés, ezért a növényi ornamentika, geometrikus minták, különböző márványozással, aranyozással díszített felületek készülnek majd el – tudatta a nyiregyhaza.hu.
 
A tetőhéjazat cseréje körülbelül 80 millió forint, a belső festés szintén 80 és 100 millió között alakul. A környék rendezése is beletartozik ugyanakkor a templom-felújításba. Elöl a kerítés le lesz bontva és egy szép teret alakítanak ki, s bővül a sekrestye is, mert igen kicsi. Az udvart egy szintbe helyezik a gimnázium felőli részen, s közösségi teret is kialakítanak, melyeket használni tudnak egyéb rendezvényekre – mondta el a parókus.
 
Az 575 kilós harang öntésére gyűjtést szerveznek, mert a most is működő kettő mellől foglalták le a harmadikat a háború idején. A két régi harang szerkezete is megújul, így a tervek szerint 2022 végétől igazi keleti keresztény hangulatot teremt majd a harangmuzsika a templomban – adta hírül a nyiregyhaza.hu.
 
B.A.