Mikor készül el végre az örökösföldi futballpálya?

Kedden délelőtt "Mi lesz veled örökösföldi pálya?" címmel tartottak sajtótájékoztatót  a nyíregyházi Fidesz irodában.
A tájékoztató  Fesztóry Sándor  önkormányzati képviselő, a Gyermek-, ifjúsági és sportbizottság elnöke köszöntötte a sajtó képviselőit, s elmondta, még 2006-ban történt egy megállapodás egy kivitelező cég és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata között, hogy egy telekcserét követően, ami lehetővé tette két bevásárlóközpont megépítését, megépüljön Örökösföldön egy olyan létesítmény, amely két focipályát és kiszolgáló intézményeit tartalmazza.

Fidesz

"Mi lesz veled örökösföldi pálya?" címmel tartottak sajtótájékoztatót  a nyíregyházi Fidesz irodában

Ez a megállapodás műszaki tartalomra, és nem összegre szólt. Mint mondta, 2008-ban kellett volna átadni a létesítményt, de ekkor még kivitelezési terv sem volt. Mivel már a sokadik határidő is lehárt a pályák átadására, ezért fordultak a sajtó nyilvánosságához. Érdekesnek tartják továbbá azt is, hogy menet közben a műszaki tartalom megváltozott, a közgyűlés beleegyezés nélkül.

 örökösföldi futballpálya?

A közművek sincsenek kiépítve, a területen pedig penész és a szúnyogok tenyésznek

Azt kérdeznék a városvezetéstől, hogy ki rendelte ezt meg és kinek az érdekében? Mert a városlakók érdekeit biztosan nem szolgálják a változtatások. A közművek sincsenek kiépítve, a területen pedig penész és a szúnyogok tenyésznek. Magera Tibor önkormányzati képviselőjelölt szintén reméli, hogy minél hamarabb el fog készülni a komplexum, hiszen az örökösföldiek is szeretnék használni.

Fesztóry Sándor és Magera Tibor

Mindketten kiemelték a közlekedésből fakadó problémákat

Bár a jelenlegi képviselőjük, Nagy László azt mondta, nem használhatják, Magera Tibor, ha bizalmat szavaznak neki,  akkor ezt lehetővé fogja tenni, legalább az egyik pályán! Mindketten kiemelték a közlekedésből fakadó problémákat, hiszen még zebra sincs a közelben és gyalogosan nehezen megközelíthető a pálya, a megfelelő kerítés nélkül pedig balesetveszélyes a játék

MCOnet-Kovács Tünde


További hírek:

 

Nyíregyháza Online

Szólj hozzá a fórumon!