Szpari - Sokan éltek a lehetőséggel a kupameccsen

Kupameccset játszott a Szpari szeptember végén Tiszakécskén. Bár a léc rezgett, a Nyíregyháza Spartacus hosszabbítás nélkül nyert.

Tiszakécskén lépett pályára a Nyíregyháza Spartacus szeptember 21-én – s győzött is 3-2-re az NB III-as csapat, a Duna Aszfalt otthonában.

Lucsánszky Tamás, a Szpari vezetőedzője szerint az első negyedórában a csapat ellenőrzés alatt tartotta és irányította is a játékot, ekkor még 2:0-ra vezettek.

Három-kettőre nyert a Szpari Tiszakécskén

Három-kettőre nyert a Szpari Tiszakécskén

Ám ekkor valahogy „kicsúszott a meccs a kezükből”, a védekezés lehetett volna jobb is, s olyan játékba keveredtek, amelyből nem tudtak jól kijönni. Az első gólt ekkor kapták.

A vezetőedző véleménye szerint nagyjából a 80. percig a tiszakécskeiek jobban teljesítettek, az egyenlítés megérdemelt volt. Az utolsó 10 percben azonban – még a normál játékidőben – sikerült újabb gólt lőnie a Szparinak, s ezzel 3:2-re nyert.

Lucsánszky Tamás elárulta, nehéz meccsre számított, mivel a csapat nem a szokványos összetétellel játszott. Azoknak is lehetőséget adtak, akik korábban keveset voltak a pályán – írta meg a szon.hu.

A Nyíregyháza Spartacus most a következő kör sorsolását várja.

Fotó: Pusztai Sándor

B.A.