Szpari - Újra játszott a sérülésen átesett Fodor

A meglehetősen viszontagságos előszezont követően boldogan állt pályára újra a Nyíregyháza Spartacus játékosa, Fodor Ferenc, aki sérülten is készült a megmérettetésre.

Nem mondhatni, hogy egyszerűen indult a szezon a Szpari számára, mégis legyőzte a Kazincbarcikát 1-0-ra. A győzelemben jelentős szerepet játszott Fodor Ferenc, az ő 78.percben szerzett góljával dőlt el a mérkőzés – adta hírül a szon.hu.

A korábban vádli sérülést elszenvedett, 27 éves játékos hosszú ideje készült arra, hogy ismét játszik és gólt lő. Pedig nem is volt biztos, hogy játszhat a szezonnyitón. Mint elmondta, nagyjából 10-12 napot dolgozott külön az erőnléti edzővel és a fizioterapeutával, a masszőrökkel és a többi stábtaggal. Sokat áldoztak szabadidejükből arra, hogy ő újra pályára léphessen. A bajnoki nyitányon szerzett gólját nekik szerezte – fogalmazott a szon.hu-nak Fodor Ferenc.


Jól indított a szezonnyitón a Szpari

Jól indított a szezonnyitón a Szpari

Szerencsére a Szpari védője a gólon túl is jól érezte magát a pályán, nem volt gond a korábbi sérülésből.

A taktikai hibák, amelyeket elkövettek, csak figyelmetlenségből származtak, már ami a támadó játékot illeti.

Megvan azonban az első győzelem, amely arra is jó, hogy a játékosokban „átszakíthatja az esetleges gátakat” és jobban játszanak majd – ahogyan Bozsik József vezetőedző fogalmazott – írta meg a szon.hu.

Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

B.A.