Az állam erőszak monopóliumát nem veheti át más - interjú dr.Vinnai Győzővel

Hétfőn este 8 óra után fogadta el a Parlament a Btk. szigorítását. Erről kérdeztük dr.Vinnai Győzőt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottját.
- Miért került sor a Büntető törvénykönyv módosítására?
- Maximálisan egyetértek azzal, amit Navracsics Tibor előterjesztő mondott, miszerint a jogállam nem engedheti meg magának, hogy bárki is jogosítvány nélkül tartsa fent a közrendet. Az állam erőszak monopóliumát nem veheti át civil szerveződés, gárdának,vagy bármilyen alakulatnak, akik jogosulatlanul, egyenruhában masíroznak. Ennek a folyamatnak megálljt kell parancsolni, különösen a gyöngyöspatai események fényében.

Dr.Vinnai Győző,

Az állam erőszak monopóliumát nem veheti át más - véli dr.Vinnai Győző


- Pontosan mit fogadott el a Parlament?
- Az egyik szigorítás, hogy 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki közösségellenes magatartást tanúsít, félelmet, riadalmat kelt embercsoportokban. A másik, hogy 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a személy, aki jogellenesen a közbiztonság fenntartására tesz lépéseket.

- Mikor kerülhet ez át a gyakorlatba?
- Amit a Btk-t illeti, napokon belül hatályba lép, hiszen a Parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte. Szintén aznap került a Parlament elé a polgárőrségről szóló törvény módosítása, de ez egy hosszabb folyamat része lehet.

Dr.Vinnai Győző,

A kormánymegbízott a Btk. pontos módosításait is ismertette


- Ön mint kormánymegbízott, helyi szinten mit tud tenni a folyamatok elősegítése érdekében?
- A gyöngyöspatai eseményekből levonva a konzekvenciát, konfliktus megelőző programokat indítok el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Dolgozunk azon, hogy a kisebbségi vezetőkkel, elsősorban a roma vezetőkkel, a polgárőrszövetségekkel, a rendőrség vezetőit is bevonva megpróbáljuk ennek az együttélésnek a neuralgikus pontjait átbeszélni. Hiszen ezt a társadalmi problémát meg kell oldani. Kiemelném, hogy ez nem politikai probléma, csak az ellenzék akar belőle azt csinálni.

Dr.Vinnai Győző,

Vinnai Győző Lakatosné Sira Magdolna országgyűlési képviselővel tartott sajtótájékoztatót


- Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is nagy számú roma lakosság él. Mit gondol, nálunk milyen a kisebbség és a többség együttülése? Kialakulhatnak-e itt is olyan kirívó esetek, amikről az országos sajtóban hallani?
- Úgy gondolom, hogy a legtöbb esetben normális az együttélés. Vannak persze feszültségek, de természetesen szeretnénk megelőzni, hogy kialakuljon olyan góc akár csak egy településen is ebben a megyében, amely Hajdúhadházhoz vagy Gyöngyöspatához hasonlítható. Úgy vélem, mindenkinek érdeke a normális, együttműködő egymás mellett élés.

Dr.Vinnai Győző

Dr.Vinnai Győző: Úgy gondolom, hogy a legtöbb esetben normális az együttélés a többség és a kisebbség között


- A polgárőrség és a rendőrség viszonyát hogyan látja a megyében?
- A két szerv együttműködése kiegyensúlyozottnak, stabilnak mondható. A rendőrség épít a polgárőrség aktivitására, tapasztalatára. A már említett parlamenti előterjesztés értelmében most szabályoztuk, hogy csak helyi polgárőr egyesületek láthatnak el szolgálatot, akik nem tüntethetnek föl semmilyen félrevezető feliratot, rendfokozatot. Azt is rögzítettük, hogy ha más településre is elmenek, akkor a rendőrség írásbeli engedélye szükséges ehhez.



MCOnet-Kovács Tünde


További hírek:

Nyíregyháza Online