Megkoronázták Miss Nyíregyháza 2009-et
Nemcsak Nyíregyháziak, de csak lányok jelentkezhettek a Vogue Modell- és Rendezvényszetvező Ügynökség által szervezett Miss Nyíregyháza 2009 versenyre, amelynek döntőjére december 5-én este került sor a Váci Mihály Kulturális Művészeti és Gyermekcentrum Hangversenytermében.
Milliós nyereményeső, karrierlehetőség, külföldi-belföldi utazás, nyelvtanfolyam, autósiskola,luxuskezelések, játékok, ajándékok, modellszerződés, készpénz! - ezek csábították a lányokat a versenyre, a Mini kategóriában 4-7 éves kor között, Tini kategóriában 7-12 éves, Felnőtt kategóriában pedig 15 évtől 35 éves korig.
A műsor házigazdája, műsorvezetője, Bartha Edina szombaton 18 órakor köszöntötte az érdeklődőket, majd bemutatta a zsűri tagjait. Ez után a Felnőtt kategória 18 versenyzője vonult fel utcai ruhában, miközben bemutatásukra is sor került. Majd a Vogue Modell- és Rendezvényszetvező Ügynökség modelljeinek bemutatója következett, ami után a Mini versenyzők járták körbe a színpadot és mutatták meg magukat.
Az alkalmi ruha és öltönybemutató után a Tini döntősöket is megismerhette a zsűri és a közönség, amelyet ismét divatbemutató követett. Az est közepe táján elérkezett a szépségverseny csúcspontja: a felnőtt versenyzők fürdőruhában libbentek színpadra. Ezt követte a manökenek esküvői ruhabemutatója, majd ismét a Mini kategória indulói vonultak fel, ám ezúttal alkalmi öltözetben.
A következő divatblokkot követően pedig a Tinik is megmutatták, milyen, ha igazán elegánsan öltöznek fel. A sokakat érdeklő fehérnemű bemutató után végre a Felnőttek is megmutatták előkelőbb oldalukat, melyet követően a zsűri el is vonult tanácskozni. Az utolsó divatblokk után a közönség számára is szünet következett, és a versenyzők is kifújhatták magukat, találkozhattak szeretteikkel.
A szűk egy órás szünetet követően minden döntőst a színpadra szólítottak az eredményhirdetésre.A Közönségdíjasok és Különdíjasok kihirdetése után megtudhattuk a dobogósok nevét is. A Mini kategóriában 1.helyen végzett Ágoston Johanna, a két udvarhölgy Szabó Vivien és Molnár Alexa lett. A Tini kategória királynője Tóth Barbara, a 2. és 3. helyezett pedig Szabó Eszter és Purgel Réka lett. A Felnőttek közül Bendly Barbarának adta át a koronát a 2008-as Miss Nyíregyháza, a nem sokkal lemaradva Vörös Laura lett a második, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Tálas Anett állhatott.
-kt-
A bikinis bemutató sokak tetszését elnyerte
A műsor házigazdája, műsorvezetője, Bartha Edina szombaton 18 órakor köszöntötte az érdeklődőket, majd bemutatta a zsűri tagjait. Ez után a Felnőtt kategória 18 versenyzője vonult fel utcai ruhában, miközben bemutatásukra is sor került. Majd a Vogue Modell- és Rendezvényszetvező Ügynökség modelljeinek bemutatója következett, ami után a Mini versenyzők járták körbe a színpadot és mutatták meg magukat.
A 10 tagú zsűrinek idén is nehéz volt a dolga
Az alkalmi ruha és öltönybemutató után a Tini döntősöket is megismerhette a zsűri és a közönség, amelyet ismét divatbemutató követett. Az est közepe táján elérkezett a szépségverseny csúcspontja: a felnőtt versenyzők fürdőruhában libbentek színpadra. Ezt követte a manökenek esküvői ruhabemutatója, majd ismét a Mini kategória indulói vonultak fel, ám ezúttal alkalmi öltözetben.
A Mini kategóriában minden csöppség ajándékokkal megrakodva térhetett haza
A következő divatblokkot követően pedig a Tinik is megmutatták, milyen, ha igazán elegánsan öltöznek fel. A sokakat érdeklő fehérnemű bemutató után végre a Felnőttek is megmutatták előkelőbb oldalukat, melyet követően a zsűri el is vonult tanácskozni. Az utolsó divatblokk után a közönség számára is szünet következett, és a versenyzők is kifújhatták magukat, találkozhattak szeretteikkel.
A Felnőttek közül Bendly Barbarának adták a koronát, Vörös Laura lett a második, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Tálas Anett állhatott
A szűk egy órás szünetet követően minden döntőst a színpadra szólítottak az eredményhirdetésre.A Közönségdíjasok és Különdíjasok kihirdetése után megtudhattuk a dobogósok nevét is. A Mini kategóriában 1.helyen végzett Ágoston Johanna, a két udvarhölgy Szabó Vivien és Molnár Alexa lett. A Tini kategória királynője Tóth Barbara, a 2. és 3. helyezett pedig Szabó Eszter és Purgel Réka lett. A Felnőttek közül Bendly Barbarának adta át a koronát a 2008-as Miss Nyíregyháza, a nem sokkal lemaradva Vörös Laura lett a második, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Tálas Anett állhatott.
-kt-
További hírek:
Szólj hozzá a fórumon!