Megválasztották Nyíregyháza királyát
2011. április 9-én került sor a Mr. Nyíregyháza 2011 és XIX. Nyíregyházi Divatest rendezvényekre a Vogue Modellügynökség szervezésében Nyíregyházán, a Hotel Koronában.
Az esemény 18 órakor kezdődött Bartha Edina versenyigazgató konferálásában.Igazi divatparádé és tavaszi-nyári hangulat várt mindazokra, akik szombaton ellátogattak a Korona Hotelbe.
A Vogue Modellügynökség gyerek, női és férfi modelljei a legújabb tavaszi és nyári trendet vonultatta fel a színpadon. Láthattunk bőrkabátokat, fiatalos utcai viseletet, divatos napszemüvegeket, és persze az elmaradhatatlan fürdőruha és fehérnemű modellek is bemutatásra kerültek.
Ebben az évben 17 felnőtt és 8 gyermek döntős közül választhatott a zsűri, illeve a közönség. A gyermekkategóriások 5-12 éves, míg a felnőttek 19-24 éves korosztályban küzdöttek meg a MR. Nyíregyháza címért, ami a karrier mellett a felajánlók értékes ajándékait is jelentette.
Gyermek kategóriában a közöségdíjas Orgonás Dominik Attila lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Obsitos György állhatott, őt Pájer Renátó követte, az első helyezett pedig Albók Gergő lett.
A felnőttek közül Bakó Szabolcsot választotta a közönség a legjobbnak, míg a zsűri sorrendje a következő volt: a harmadik helyen Gégény Péter végzett, a második Demeter Ádám lett, Nyíregyháza királya címet pedig ebben az évben Csikja Dávid nyerte el.
-kt-
Az elmaradhatatlan fürdőruha és fehérnemű modellek is bemutatásra kerültek
További képek
További képek
A Vogue Modellügynökség gyerek, női és férfi modelljei a legújabb tavaszi és nyári trendet vonultatta fel a színpadon. Láthattunk bőrkabátokat, fiatalos utcai viseletet, divatos napszemüvegeket, és persze az elmaradhatatlan fürdőruha és fehérnemű modellek is bemutatásra kerültek.
Az eseményen mindenki részesülhetett a támogató által felajánlott 100 szeletes tortából
Ebben az évben 17 felnőtt és 8 gyermek döntős közül választhatott a zsűri, illeve a közönség. A gyermekkategóriások 5-12 éves, míg a felnőttek 19-24 éves korosztályban küzdöttek meg a MR. Nyíregyháza címért, ami a karrier mellett a felajánlók értékes ajándékait is jelentette.
Gyermek kategória: 1.helyezett Albók Gergő, 2. Pájer Renátó, 3. Obsitos György, közönségdíjas: Orgonás Dominik Attila
Gyermek kategóriában a közöségdíjas Orgonás Dominik Attila lett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Obsitos György állhatott, őt Pájer Renátó követte, az első helyezett pedig Albók Gergő lett.
Felnőtt kategória: 1.CSikja Dávid, 2. Demeter Ádám, 3. Gégény Péter, közönségdíjas: Bakó Szabolcs

További hírek: