Szabolcs-Szatmár-Bereg megye leghátrányosabb helyzetű iskoláinak fűtését segítik

Az Erzsébet-programban elnyert támogatásra a 47 leghátrányosabb kistérség iskolái jelentkezhettek. A nyertes iskolák Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyéből pályáztak.

2013-ban összesen 100 tonna brikett kerül az ország hét iskolájába, illetőleg a leghátrányosabb kistérségekbe.Az idén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből közel 9000-en vettek részt az Erzsébet-programban, ami az országos átlagnál jóval magasabb.

Dr. Vinnai Győző megyei kormánymegbízott


Megérkezett  a pályázat győztes Szabolcs-Szatmár-Bereg megye két iskolájába az Erzsébet-program brikett szállítmánya



Dr. Vinnai Győző megyei kormánymegbízott kiemelte: Sajnos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több hátrányos helyzetű kistérség van, ahol nagy segítséget nyújt az Erzsébet-program, hiszen a hátrányos helyzetű gyermekek eljuthatnak olyan helyekre, ahová amúgy nem juthatnának el, hiszen a szülők nem engedhetnének meg maguknak. Büszkék vagyunk a megyei iskolákra, akik ilyen sikeresen pályáztak, hiszen a 100 tonna brikett egy negyedét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei iskola nyerte.


Forrás: SZSZBMKH

-tk-