Utat újítottak fel Tiszaeszláron

A helyiek bíznak benne, hogy több beruházás is érkezi majd a településre – miután felújították és megszépült az eszlári út.

A Magyar Falu Program keretében a Tisza menti településen is felújították a tiszaeszlári utat. Hiánypótló dolog volt ez, melyre a helyiek régóta vártak. Abban bíznak, hogy a jövőben több hasonló beruházás is megvalósulhat a faluban – írta meg a szon.hu.
 
Tiszaeszlár önkormányzata csaknem 30 millió forintot nyert a Magyar Falu programon belül a felújításra. A közel 1,8 kilométert kitevő utat november végén adta át Meleg Gábor polgármester, Szeszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, illetve dr. Elek Tamás, a Tiszavasvári Járási Hivatal vezetője – tudatta a szon.hu.
 
Felújított utat adtak át Tiszaeszláron
Felújított utat adtak át Tiszaeszláron
 
Dr. Vinnai Győző megjegyezte: olyan infrastruktúra kialakítása a céljuk, amely a tiszaeszláriak életminőségét érdemben javítja.
 
Erre a beruházásra nyert pénzt első ízben a település a Magyar Falu program keretében, de remélik, lesznek még újabbak is.
 
A program azért született, hogy segítsen csökkenteni a vidéki kistelepülések hátrányait, s hozzájáruljon az életminőség javításához – írta meg a beol.hu.
 
Fotó: Önkormányzat
 
B.A.