Ősszel veheti kezdetét az M49-es építése

Elkezdődhet 2021 őszén az Őrt Szatmárnémetivel összekötő gyorsforgalmi út építése – az új utat két ütemben valósítják majd meg.

Immár biztossá vált, hogy ősszel kezdődhet el az M49-es jelzésű gyorsforgalmi út építése, mely az M3-as autópályát összeköti Szatmárnémetivel. Az út Őrtől indul majd és két ütemben valósul meg – tudatta a szon.hu.

A beruházás régóta indokolt, mivel e régió útjai rendkívül kanyargósak, s az itt élők csak ezeken keresztül tudják megközelíteni településeiket. Ez meglehetősen balesetveszélyes – mondta Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, aki hozzátette: a helyieknek további gondot jelent, hogy megnyílt a határ Csengersimánál a kamionok előtt.

Ősszel elkezdődhet az M49-es építése

Ősszel elkezdődhet az M49-es építése

Amikor ez megtörtént, az ígéret szerint meg kellett volna épülnie a 49-es főút elkerülő szakaszának, de ez azóta is várat magára – írta meg a szon.hu.

A környéken rendkívül nagy a forgalom, amit mezőgazdasági szezonban csak tetéz a lassú mezőgazdasági járművek megjelenése.

Kovács Sándor megjegyezte: a gyorsforgalmi út megépítésének gazdaságélénkítő szerepet is szánnak, ez szintén komoly szempont a nagyszabású beruházásnál.

Az országgyűlési képviselő hozzátette: az M49-eshez egy szatmárnémeti körgyűrű is csatlakozik majd, mely a romániai Nagybánya felé folytatódhat, s ez a keleti szomszédoknak is igen fontos.

A gazdaságélénkítő hatás jelei egyébként már látszanak: jelenleg szépen fejlődik a mátészalkai ipari park is. Az autópálya közelsége gazdasági növekedést hoz magával – tudatta a szon.hu.

B.A.