Technológiai ötleteikre 8 milliót is kaphatnak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fiatalok

A Nemzeti Tehetség Központ meghirdette Start ösztöndíjprogramját, ahova a bejutók több milliót is kaphatnak ötleteik megvalósításához.

A Nemzeti Tehetség Központ és a Design Terminál közösen hirdette meg a Start ösztöndíjprogramot, melynek lényege, hogy a bejutó fiatalok, akár Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megyéből is, akár 8 millió forinthoz juthatnak technológiai ötleteik megvalósításához. A programra 3 kategóriában várják a jelentkezéseket. Az Újrakezdés kategóriába a koronavírus utáni időszak újratervezéséhez hasznos ötleteket, a Generációs összefogás témakörbe a fiatalok és idősebbek közötti párbeszéd kiépítéséhez elképzeléseket, míg az Offline és online címszó alatt a valódi és a virtuális tér közti határ és az aközötti átjárást keresik.
 
Technológiai ötletekkel lehet pályázni
 
Az ösztöndíjprogramra kizárólag technológiai termék vagy szolgáltatásötlettel lehet jelentkezni. A programba 20 fő juthat be.
 
A Start ösztöndíjprogramra bejutott fiatalok 2 hónapon keresztül mentorok segítségével többek között cégépítési ismeretekről, csapatépítésről, a befektetők sikeres megnyeréséről, a pénzügyi tervezésről, a sales- és marketing-folyamatokról szereznek új ismereteket.
 
A 2. hónap végén mind a 20 fő személyenként 3 millió forintot kap ötletének megvalósításához. Ezen kívül 2022 júniusában a Demo Day eseményén 2 résztvevő 5 millió forint jutalmat nyerhet el.
 
Az ösztöndíjprogramra 2022. április 1-ig lehet jelentkezni egy kidolgozott tervezettel, valamint egy kétperces videóval, amelyben a fiatal bemutatja eddigi szakmai pályafutását és ismerteti további céljait.
 
BG
Forrás: MTI
A képek illusztrációk