Ki kell szakítani a térséget a hátrányos helyzetből - interjú Tilki Attila egyéni országgyűlési képviselőjelölttel (Fidesz)

A  FIDESZ-MPSZ, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeként mutatkozott be tegnap dr. Tilki Attila is, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 10 választókörzetében, Fehérgyarmaton indul a képviselőségért.

Tilki Attila kedden mutatkozott be mint egyéni országgyűlési képviselő (Fidesz)

Tilki Attila kedden mutatkozott be mint egyéni országgyűlési képviselő (Fidesz)


- Hogyan jellemezné a politikáját? Milyen célokat tűzött ki maga elé?
- A Fidesz megyei elnökeként  eddig is elsősorban az emberi érdekeket tartottuk szem előtt. Úgy gondolom, hogy az emberek érdekében kell politizálnunk, ez pedig nem mehet úgy, ahogy a mostani kormányzat csinálja, vagyis hogy visszaél a hatalmával, és nem veszi figyelembe az emberek érdekeit.

Tilki Attila: A Fidesz megyei elnökeként  eddig is elsősorban az emberi érdekeket tartottuk szem előtt

Tilki Attila: A Fidesz megyei elnökeként  eddig is elsősorban az emberi érdekeket tartottuk szem előtt


- Milyen feladatok várnak Önre, ha Ön lesz az egyéni országgyűlési képviselőjelölt a térségében?
- A megye egyik leghátrányosabb helyzetben lévő térségének a képviselőjelöltje vagyok, természetesen a legfontosabb feladatok adottak: kiszakítani a térséget ebből a hátrányos helyzetből.

Ki kell szakítani a térséget a hátrányos helyzetből - Tilki Attila egyéni országgyűlési képviselőjelölt

Ki kell szakítani a térséget a hátrányos helyzetből - Tilki Attila egyéni országgyűlési képviselőjelölt


- Hogyan tervezi mindezt?
- Ennek az egyik útja lehet a határon átnyúló kapcsolatok fejlesztése, a másik útja pedig pontosan az, amit a mostani kormány elmulasztott és visszafejlesztett, hiszen vasúti szárnyvonalakat zárt be. Helyre kell tehát állítani az infrastruktúrát, és új infrastruktúra kiépítése. Hiszen enélkül nincs munkahelyteremtés, és a munkahelyteremtésen alapul egy térség gazdasági fellendítése.


Kovács Tünde

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Online

Szólj hozzá a fórumon!