Ünneplő polgárőrök Nagykállóban [Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Nagykálló]

[Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - Nagykálló]A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Polgárőr Szövetség mintegy három és félezer tagja vert sátrakat Nagykálló sportpályáján. Kora reggel már lobogott a tűz, olvadt a zsír, pirult a hagyma. A VIII. Megyei Polgárőr Napot rendezték a házigazda város önkormányzatának segítségével.

Volt itt lángos, kürtős kalács, árusok, polgárőr kellékek, eszközök és ruházat bemutatója vásárlási lehetőséggel, de Dósa István nyíregyházi vállalkozó is kihozta a Sóstón jól ismert bringóit. Mire az egyesület sorakozójára – és a Gratis Egyesület mazsorett-parádéjára – sor került, a Nyíregyháza-Borbánya Polgárőr Egyesület csülökpörköltje, a Porcsalma-Tyukod PE babgulyása, a nyírgyulajiak nyírségi babgulyása már vígan rotyogott, Tóthné Tóth Éva a nyírbogdányiak bográcsmestere addig elégedetten ízesítette a gulyást.

 

A csinos mazsorettek látványos műsorát követően Juhász Zoltán Nagykálló polgármestere a házigazda jogán köszöntötte a megye polgárőreit, köszönte meg a települések polgármestereinek és önkormányzatainak a civil szervezet részére nyújtott segítséget, a polgárőröknek pedig önzetlen munkájukat. A megyei közgyűlés és a megye lakossága nevében Lipők János köszönte meg a polgárőrök áldozatos munkáját hangsúlyozva, hogy továbbra is számítanak rájuk.

4_705_20080813220758_679.JPG

3,5 ezren vettek részt a VIII. Megyei Polgárőr Napon


Dr. Túrós András nyugállományú rendőr altábornagy az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elismerően méltatta a szabolcsi polgárőr napot. Kifejtette, hogy külsőségeiben is kiválóbb, mint amilyen az Országos Polgárőr Nap volt.

– Persze ez nem szokatlan ettől a megyétől – tette hozzá, - hiszen az itteni polgárőrök munkájának is egyfajta minősítő szerepe van a keletről jövő bűn megelőzésében. Az itteniek is ingyen, ellenszolgáltatás nélkül védik a lakosság, a települések biztonságát csakúgy, mint társaik szerte e hazában.

- Van-e ilyen fegyelmezett, egységes, létszámában is impozáns, a településeket ekkora lefedettséggel önzetlenül, szabadidőben ingyen szolgáló civil szervezet még az országban? – tette fel a költői kérdést a főpolgárőr. Egyfajta feladatot is szabott akkor, amikor kifejtette, hogy a civil szervezetek átrendeződése során új egyesületek, szervezetek jöttek létre céljaik között a közbiztonságot és a bűnmegelőzést is kijelölve. Kis létszámuk ellenére egy-egy „menetelésük” nagyobb sajtóvisszhangot kap, mint a 82 ezer fős polgárőrség egész évben. Ezen változtatni kell erősítve a nyilvánossággal, a sajtóval, a médiával a kapcsolatot.

Sajnálattal konstatálta, hogy a pénzügyminiszter egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, ugyanis szerette volna jelezni felé, hogy az a költségvetési támogatás, amit a szövetség kap, roppant kevés, csak szimbolikus összeg. Ahhoz, hogy 2009-2010-ben igazán színvonalas és eredményes munkát végezhessenek, a jövő esztendőben 1 milliárd Ft támogatásra lenne szükség. Ebből a kétezer egyesület 300-400 ezer Ft-tal megerősítve a kis falvakban egyfajta csodára lenne képes a kerti, mezei, erdei lopások visszaszorításában, megelőzésében, a közbiztonság erősítésében, az öregek, egyedül élők, a lakosság biztonságérzetének növelésében. Mert az nem járható út, hogy ennek hiányában törvénytelen eszközökkel (lásd kerítésbe vezetett elektromos áram, stb.), módszerekkel próbálják megvédeni szerény javaikat, esetleg önbíráskodáshoz vezessenek ezek a jelenségek.

2_846_20080813220758_125.jpg

Tóthné Tóth Éva a nyírbogdányiak gulyását ízesíti


Tamás György Lajos r. ezredes a SZSZBMRFK rendészeti igazgatója, főkapitány-helyettes  hangsúlyozta, hogy a polgárőröket nem kell biztatni szolgálat ellátására. Napi tevékenységként élik meg ezt. Sok esetben hamarabb a helyszínen vannak, mint a rendőrök, sajátos eszközeikkel segítséget nyújtanak a határrendészeknek is.

 

A megyei elnök Somogyi János mielőtt a kihirdetések, jutalmak átadására, majd a Sényői Ifjúsági Tánccsoport zenés-táncos műsorára, a helyi Dragon Sport Egyesület önvédelmi, illetve a főkapitányság kommandósainak látványos, akciókban gazdag, pirotechnikától sem mentes bemutatójára került volna sor,  az elismerő szavaktól és nem utolsó sorban a felsorakozott nagy számú fegyelmezett polgárőr látványától meghatódva rövid megnyitó beszédének végén így  summázott nagy elégedetten:

 - Minden évben többen vagyunk.   

 

Kép és szöveg: Tanyik József


 

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Híradó – Nézze az interneten! – Kölcsey Tv

Élőadás – Nézze az interneten! – Kölcsey Tv


A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;